¤¤¤Tokio Hotel¤¤¤
¤¤¤Tokio Hotel¤¤¤
Menü
 
Galéria
 
Tokio Hotel
 
Tokio Hotel
 
Bill
 
Bill
 
Tom
 
Tom
 
Georg
 
Georg
 
Gustav
 
Gustav
 
a Tokio Hotel keletkezése

Bill Kaulitz és Tom Kaulitz 1989. szeptember 1-jén látták meg ikrekként a napvilágot Lipcsében. Az ikrek közül Tom az idősebb, 10 perccel előzte le Billt. Édesanyjuk, Simone azonban hamarosan elvált a fiúk apjától, és újraházasodott. A nevelőapa(Gordon Trümper) később nagy hatást gyakorolt a fiúkra zeneileg.

Tom hangszeren akart játszani, ami végül a gitár lett. Bill volt az énekes, habár saját bevallása szerint próbálkozott hangszerekkel is (például zongorával). Sőt, már ilyen fiatalon fontosnak találta a színpadi mozgást, ezért beiratkozott – ha rövid időre is – egy tánciskolába. Az együttesből hiányzott egy basszista és egy dobos. Gustav Schäfer (dobos) és Georg Listing (basszusgitáros) egy fellépésen ismerkedtek meg az ikrekkel, akikkel megalapították Devilish nevű együttesüket. 2001 és 2003 között ezen a néven játszottak, majd felfedezte őket David Jost menedzser. Aláírtak a Universalhoz Hamburgban, az együttes nevét pedig Tokio Hotelre változtatták.

2005-ben első kiadott kisszaruk, a „Durch den Monsun” gyors népszerűséget hozott: a német eladási listákon augusztus 20-án a 15. helyen, 5 nappal később az 1. helyen álltak. Ausztriában is hasonló sikert értek el. Második kislemezük, a „Schrei” 5. volt a német slágerlistákon. Hasonló címmel jelent meg abban az évben szeptember 19-én első albumuk, amelyen Bill és Tom néhány profi segítségével írta a szövegek és a zenék nagyrészét. A következő év elején jött ki harmadik maxijuk, a „Rette Mich”, amely a németországi listákon 1. helyre került. Hasonlóan sikeres volt a második albumukból a „Zimmer 483”-ból megjelentett „Übers Ende Der Welt” maxi. A maxi 2007. január 26-án, az album február 23-án jött ki, az album turnéja márciusban indult. A turnénak hatalmas sikere volt. Időközben kiadták angol nyelvű albumukat, a Room 483/Scream-et. Hogy népszerűsítsék az albumot, több országban adtak koncertet, pl.:Hollandia, Spanyolország, Olaszország, Franciaország, Anglia. Sőt, Magyarországra is ellátogattak 2007. április 10-én.

(Forrás:Wikipédia)

 
der Zähler/számláló
Indulás: 2007-04-08
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Idő
 
CBox chat.(antik kíméljenek)

 
Hirdetés

 

 
látotagó olvassa a lapot.
Alcsi sztoryai
 

Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM